2010. augusztus 25., szerda

TEHETSÉGÖZÖN

Nagy a (talen)tumultus a két odaáti menő kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 háza táján: megkezdődtek a tehetségkutató műsorok selejtezői (egyelőre felvételről mennek a válogatások, de hamarosan izgulhatunk élőben is). A Megasztár immár ötödik szériája lesz ez - csak úgy hemzsegnek a talentumok abban a csöpp országban -, az X-Faktor azonban nóvum. Valójában mindössze abban különbözik a Megasztártól, hogy más a címe, és nem zsűritagok ontják az okosságokat, hanem mentorok, kérem szépen. Még a megasztárzsűriből ismert három pasi – egy nő felállást is megtartották, de így legalább érintettnek érezhetjük magunkat, ugyanis az egyetlen vúmen-tor a marosvásárhelyi származású Keresztes Ildikó, aki ezen felül azért is szimpatikus, mert egyetlen vele készült interjú vagy beszélgetés során se hallgatja el ezt a tényt, ráadásul még jól is énekel. A gyámkvartett további tagjai: Nagy Feró bácsi, „a nemzet csótánya”; a mifelénk kevésbé ismert reklámszaki, dalszövegíró és énekes Geszti Péter (a Rapülők együttes egykori frontembere), valamint Malek Miklós, akinek az azonos nevű apukája zeneszerző (ő is, na).

Feró nem veszi észre, hogy a dinnyét a piacon felejtette
Bizonyára sikeres lesz az X-fuck-tor és a Megasztár 5 is, hiszen az eddigiek is mindent vittek. Pláné, hogy még az olyan übergagyiságok is nézettségi rekordokat döntögettek, mint a bukdácsoló celebeket felvonultató Szombat esti láz, az értelmi fogyatékos Győzike nevével (színes)fémjelzett gipsyreality, vagy a Benkő fehérnépet keres fedőnevű gerontofil förtelem, a Csillag születik című csilivili vacakról már nem is beszélve. Utóbbinak legalább a címe találó, mert a második győztesét, Tabáni Istvánt elnézve az az érzése támad az embernek, hogy még mindig tart a vajúdás.

Győzike örül: negatív lett az IQ-teszt eredménye
Még egy jó hír: lesz új Való Világ is az RTL Klubon, ami nem egyéb, mint a Big Brother, csak így hívják. Érdekes, hogy a hazai Big Brother csúnyán megbukott, kétszer is. Biztos azért, mert a román babonás; fél, hogy a dunnyézéu nem nézi jó szemmel a kukkolást.

Aki nem szereti a magyarországi tehetségkurkászókat, az se keseredjen el: hamarosan indul a PRO TV-én is egy hasonszőrű poporbutító, Romanii au talent címmel. Ezt nem is vitatom, hogy tehetségesek; kiváltképp, mikor vadoláhkodni, smekkerkedni vagy elnököt választani kell…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése