2010. október 10., vasárnap

LÜKEPÉDIA - VÉR

A vér a legfontosabb testnedv, fő feladatai az oxigén és a szén-dioxid, valamint a tápanyagok, a víz, a hormonok és az alkohol szállítása.

Egy felnőtt embernek átlagosan öt liter vére van, ezért a szervezet igencsak megsínyli, ha vagy három liter elfolyik belőle egy piás kaszálás vagy egy vehemensebb kocsmai összeszólalkozás következtében. Ilyenkor minél hamarabb vérátömlesztésre van az illetőnek szüksége, és azokkal, akik adnak neki vért a sajátjukból, attól fogva vértestvérek lesznek.
Üzenetet is írhatunk vérrel, ha épp lemerül a mobilunk
A horrorfilmeket és a híradókat leszámítva a vér nem mutat jól a képernyőn, még kevésbé a reklámokban, de a leleményes marketingesek rátaláltak a megoldásra: arisztokratáktól vesznek le kék vért, és azzal reklámozzák a termékeiket, elsősorban a tisztasági betéteket és a tamponokat.

Vérzékeny atlétáknak szoktak véraláfutást szervezni, ahol az első helyezett nagy értékű vérdíjat kap.

Rorschach-teszt pszichopaták számára
Feltétlenül említést érdemel a vérszerződés, a magyarság első alapszerződése. A legenda szerint a hét vezér kötötte egymással, de a közjegyzők éppen sztrájkoltak, ezért kénytelenek voltak saját vérükkel megerősíteni a kontraktusban vállaltakat. Vérüket egy gepida hadvezér koponyafedelébe csorgatták, majd összekeverték, bár Töhötöm végig az aláírás mellett kardoskodott, csak elfelejtette, hogy nem tudnak írni. Etel közben elmosta a kumiszos poharakat, mindegyiküknek töltött a vérelegyből, majd a vezérek egyhangú „fenékig!” felkiáltással leküldték a piros unicumot. Ond és Huba rögtön ki is hányták, de a vérszerződés attól még érvényes.

Az ősmagyarok kedvenc gyümölcse: a vérnarancs
Minden megyei kórházban fungál egy véradó központ, ahol évente egyszer megmérik az állampolgárok vérnyomását, és annak függvényében szabják ki a fizetendő véradó összegét.

Van vérliszt is, abból készül a vámpírkenyér és a drakulakifli, az utóbbiba vércukrot is tesznek.

A vérszomj nehezen gyógyítható, súlyos betegség

2010. október 7., csütörtök

LÜKEPÉDIA - SZÜLÉS

A szülés a magzat világrahozatala a terhesség végén. Megindulásakor a megrepedt magzatburokból kifolyik a magzatlötty; nagyon részeg kell legyen a kismama, hogy ezt ne vegye észre, de volt már rá példa.

Logikus: minél kövérebb a kismama, annál több magzatvize van
Kábé minden kétszázadik szülésnél a magzat kitoloncolása után az anya egyszerűen elvérzik, hiába tesznek meg érte az orvosok mindent; ez majd mindenkinek jusson eszébe, amikor megy szülni, vagy viszi a feleségét a szülészetre.

A szülés időtartama nagyon változó, néhány perctől kezdve néhány napig is eltarthat. A Guiness-bookba bekerült egy laoszi mosónő, aki két évig, nyolc hónapig és három hétig szült, a nővérek kénytelenek voltak időnként kisebb játékokat feljuttatni a kicsinek, hogy ne unatkozzon.

Buddha születése
Manapság gyakori az ún. apás szülés, amikor az apa is jelen van a szülőszobában. Ritkább, de van nagyapás szülés is, amikor a férj apja is bekérezkedik. Skóciában elterjedt az otthonszülés, mert sajnálják a pénzt taxira.

A szülés állítólag fáj, de ez orvosilag nincs bizonyítva.

Nagyon buta falusi libák tojást szoktak tojni, és abból költik ki aztán a kis parasztot.
Paraszttojások

LÜKEPÉDIA - SPENÓT

Ismert nevei még: spinót, spenát, spinát, spinác és paraj. Ilyen alapon a karajt is hívhatnák skenótnak, de nem teszik. Falusi mulatságokon hajnaltájban vicces dalokat szoktak énekelni a spenótról, ezek az ún. parajénekek vagy spenóták.

Kelet-Európába a törökök hozták be a XVI. században, de ők a mai napig sem eszik, hanem a feneküket törlik ki vele, ezért utálják annyira a gyerekek a spenótot, főleg a török gyerekek.

Dolgunk végeztével a szárával körmeinket is megtisztogathatjuk
Bornemissza Anna híres szakácskönyvében rengeteg spenótos recept van, íme, az egyik: „ Pucováld meg az spinácot alapos gonddal, oszt hánnyad bé fertályórára hideg tehényhús-lébe, hadd mecseredjék kicsinyég. Közben végy egy czifra fácányt, bőrit vond le, belit rontsd ki kés fokával, s főzzed ecetes vízben, míg megkékedik, ekkor rogyasszad belé az kifacsart spinácot meg egy gömbölyeg tehényfaggyat. Vágjad le az ökörnek orrát, dörzsöljed írósvajjal, gyömbérezd meg, és csináljad bé azt is az spinácba az fácány mellé. Metélj tárkonyt es hezza, sűríccsed jóféle göbösgaluskával. Teregessed lapas tángyérra, s tégy fölibe levendulás tükörtikmonyt és rántott pocokszügyet. Pudvás szömörcsögkarikákkal vagy az berbécsnek szemivel díszíccsed.”

Bornemissza Anna gyerekei sem szerették a spenótot.

Emésztés után is pont így néz ki

LÜKEPÉDIA - PÁPA

A pápa a katolikus egyház főgóréja. A magyar pápa szó a görög pappasz-ból ered, amelynek jelentése papa. Kár volt rábiggyeszteni azt az ékezetet, mert a papa sokkal mókásabb és bensőségesebb lenne.

A világ legfurcsább telefonja: a pápamobil
A pápa cím betöltéséről a konklávé dönt, amely a még nem teljesen szenilis bíborosokból áll (hivatalosan a 80 év alattiakból). A regnáló pápa halála után legkésőbb húsz nappal össze kell ülnie a bíborosok testületének, és kétharmados többséggel meg kell választaniuk az új pápát. Amennyiben 48 óra alatt nem tudnak közös nevezőre jutni, akkor körbeállnak, és egy titkos kiszámolós mondókával döntenek, majd elégetnek a kandallóban egy hattyút, felszáll a fehér füst, a Szent Péter placcon összegyűlt bámészok meg vannak elégedve, és ők mehetnek vissza huszonegyezni.

Zárlatos pápa
A jelenleg pápáskodó XVI. Benedek, korábbi Hitlerjugend a 265. pápa, ami azért érdekes, mert Jézus Krisztus aktuális földi helytartója pontosan ennyi napig volt tagja anno a fasiszta ifjúsági szervezetnek.

Szerető nagymamája mindig friss süteménnyel várta
Az egyik legszimpatikusabb pápa II. János Pál volt, aki úgy nézett ki abban a kis átlátszó pápamobilban, mint egy jóságos télapóca, csak virgács helyett a görbe botjával integetett az embereknek, amíg a testőrei el nem rekvirálták tőle, mert folyton kitörte vele a security üveget.

Imádta a kemény zenét
A 265 pápából mindössze kettőt gyilkoltak meg, biztos ezért mondják, hogy ez egy nyugdíjas állás.