2010. október 10., vasárnap

LÜKEPÉDIA - VÉR

A vér a legfontosabb testnedv, fő feladatai az oxigén és a szén-dioxid, valamint a tápanyagok, a víz, a hormonok és az alkohol szállítása.

Egy felnőtt embernek átlagosan öt liter vére van, ezért a szervezet igencsak megsínyli, ha vagy három liter elfolyik belőle egy piás kaszálás vagy egy vehemensebb kocsmai összeszólalkozás következtében. Ilyenkor minél hamarabb vérátömlesztésre van az illetőnek szüksége, és azokkal, akik adnak neki vért a sajátjukból, attól fogva vértestvérek lesznek.
Üzenetet is írhatunk vérrel, ha épp lemerül a mobilunk
A horrorfilmeket és a híradókat leszámítva a vér nem mutat jól a képernyőn, még kevésbé a reklámokban, de a leleményes marketingesek rátaláltak a megoldásra: arisztokratáktól vesznek le kék vért, és azzal reklámozzák a termékeiket, elsősorban a tisztasági betéteket és a tamponokat.

Vérzékeny atlétáknak szoktak véraláfutást szervezni, ahol az első helyezett nagy értékű vérdíjat kap.

Rorschach-teszt pszichopaták számára
Feltétlenül említést érdemel a vérszerződés, a magyarság első alapszerződése. A legenda szerint a hét vezér kötötte egymással, de a közjegyzők éppen sztrájkoltak, ezért kénytelenek voltak saját vérükkel megerősíteni a kontraktusban vállaltakat. Vérüket egy gepida hadvezér koponyafedelébe csorgatták, majd összekeverték, bár Töhötöm végig az aláírás mellett kardoskodott, csak elfelejtette, hogy nem tudnak írni. Etel közben elmosta a kumiszos poharakat, mindegyiküknek töltött a vérelegyből, majd a vezérek egyhangú „fenékig!” felkiáltással leküldték a piros unicumot. Ond és Huba rögtön ki is hányták, de a vérszerződés attól még érvényes.

Az ősmagyarok kedvenc gyümölcse: a vérnarancs
Minden megyei kórházban fungál egy véradó központ, ahol évente egyszer megmérik az állampolgárok vérnyomását, és annak függvényében szabják ki a fizetendő véradó összegét.

Van vérliszt is, abból készül a vámpírkenyér és a drakulakifli, az utóbbiba vércukrot is tesznek.

A vérszomj nehezen gyógyítható, súlyos betegség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése