2010. augusztus 13., péntek

LÜKEPÉDIA - HOLD

A Hold a Föld egyetlen holdja, de nincs neve, illetve ez a neve, hogy Hold. Ez olyan, mintha például a Marsot úgy hívnák, hogy bolygó.

Holdról származó dinnye
Kábé négyszázezer kilométerre van a Földtől, ami elég nagy távolság, pláné biciklivel vagy gyalog. Ha ezt átszámoljuk fényévbe, akkor azt kapjuk, hogy mindössze 1,3 fénymásodpercre van ide. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha, tegyük fel, Bin Ladenék felrobbantanák a Holdat, azt mi csak 1,3 másodperccel később látnánk.

A Holdnak nincs légköre, ezért nappal is éjszaka van, ami elég lehangoló, valószínűleg ezért se lakik ott senki. Ráadásul a nehézségi gyorsulás csak körülbelül hatoda a földinek, emiatt teniszezni sem lehet normálisan. Habár az is igaz, hogy a Holdnak mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé, ergo megtörténhet, hogy a másik felén állandóan utcabálok és sörfesztiválok vannak.

Az egyetlen olyan égitest, ahova az ember eljutott. Az akkortájt a karrierje csúcsán levő Louis Armstrong kellett volna menjen, hogy trombitaszóval köszöntse az esetleges holdlakókat, de a kilövés előestéjén belázasodott, ezért az öccse, a kis Neil utazott helyette.

Louis Armstrong a Holdfény-szonátával búcsúztatja öccsét
Cirmi, Neil macskája elbújt az űrhajón, de megkapták
A szkeptikusok szerint az egész egy nagy humbug, sose tette a bokáját a Holdra se Armstrong, se más. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy az ún. holdbéli felvételeken lobog a holdba szúrt zászló, holott a Holdon nincs légkör, így levegő sincs, a kövek és egyéb tárgyak árnyékai egyazon fényképen különböző szögekben vetülnek, és a holdkomp alatt nincs robbanási kráter. Az is gyanús, hogy az egyik képen jól kivehetően látszik a háttérben egy McDonald’s étterem.

Ez a nyom...


...az övé

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése