A Budai Nagy Antal utcában lakó ismerősökhöz voltam hivatalos a minap egy kis kerti eszem-iszomra, amiből a vihar miatt aztán nem lett semmi, csak fázás meg füvezés (ez utóbbi csak vicc).
Már startból rosszul indult a dolog: a taxisofőrrel való szocializálódás során kapásból begyűjtöttem két feketepontot. Egyet azért, mert beszálláskor magyarul üdvözöltem (hátulról nem látszott, hogy román), a másikat meg azért, mert udvariasan, de határozottan kikapcsoltattam vele az üvöltő mánélét (ha, mondjuk, a mentőben szól a curáj, akkor egy szavunk se lehet, mert ingyenes szolgáltatás, a taxizásért viszont fizetünk, nem is keveset). In cartierul Budai unde? – sziszegte később, kábé félúton az addig kussoló valah Robert de Niro-utánzat, kígyófing-hűvösen. Nem a Budai negyedbe cucukázunk, homályosítottam fel, hanem a Budai utcába. Márpedig olyan utca nincs! – erősködött. Már több mint egy éve(!) él és taxizik Vásárhelyen, de ilyen utcáról még nem hallott… Nem kérdeztem meg ugyan a húsz év körüli taknyádit, hogy honnét szalasztották, de az ábrázata, színe és akcentusa alapján bizonyára a Felső Maros-mentéről, Görgényhodák (Hodac) vagy Libánfalva (Ibanesti) környékéről. (Apropó: tudták, hogy a többségi nemzet ősei már a jégkorszakban is itt éltek, a mai Erdély területén? Bizony; ők voltak a hó-dákok.) Vagyis jó eséllyel vannak a családjában olyanok, akik ’90 márciusában vasvillákkal, dorongokkal felfegyverkezve, vérben forgó szemekkel, vadállat részegen randalírozták körbe a főteret, vertek nyomorékká békésen tüntető embereket. Hányszor hallottuk akkoriban és azután is, hogy szerencsétlenek maguk is áldozatok voltak, hazugságokkal megvezették őket, valójában nem hibásak. De, igenis hibásak! Hogy nem ők a felelősök, az teljesen más tészta, de vétkesek, nagyon is! Ezt a suhanc soffert persze nem lehet és nem is kell számon kérni a nyámurája bűnei miatt, de hogy pont egy ilyen vágja a pofámba, hogy a városomban nincs Budai Nagy Antal utca, az egy kicsit kibaszarintja nálam a biztosítékot.
Híjnye, hogy pakolnád tele azt a rongybatekert-hónaljmankós sánta öreganyádat! – gondoltam, mert ezt hirtelen románra lefordítani bajos, de a többit már mondtam: képzeld el, öcskös, hogy van Budai Nagy Antal utca! Ahogy Bolyai utca, Liszt Ferenc utca, Borsos Tamás utca, Arany János utca, Bethlen Gábor utca is van! Még van. És ahogy Deák Farkas, Mikó Imre, Ferenc József, Gecse Dániél, Bocskai István, Jókai meg satöbbi utcák is voltak, csak a fajtádbeliek félrefordították kicsinyég, így lett belőlük Retezatului, Garii, Prefecturei, Stefan cel Mare, Grigorescu meg Eminescu.
Érdekes mód nem ugatott közbe, mondhatni rám se bagózott, de egyre kínosabban fészkelődött, és szemmel láthatóan megkönnyebbült, amikor megérkeztünk. Már kezdtem bánni, hogy nem messzebbre utazunk, így kettecskén, például Csíkszeredába vagy Kézdivásárhelyre, mert még lett volna mesélnivalóm. Körülbelül Szovátáig végeztünk volna az utcanevekkel, utána sort kerítettünk volna az épületekre, templomokra, műemlékekre, vendéglőkre, csárdákra, majd Udvarhelyről kifelé rátértünk volna Bernády Györgyre, Bodor Péterre, Székely Színházra, Magyar Autonóm Tartományra… Csak úgy, hogy ne haljon meg hülyén.
Nem mondhatnám, hogy barátokként váltunk el, még csak e-mail címet vagy telefonszámot se cseréltünk, sőt, el se köszönt, pedig én igen. Csak egyszer szépen kiszámoltam neki a 8 lej 30 banis viteldíjat. Naná, majd borravalót, ennek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése