LOTTÓ*

(*Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban, IV. évfolyam, 176. szám)

Megkockáztatom: ha a világ csupa matematikusokból állna, a lottót ki se találták volna, olyan baromi kicsi az esély a nyerésre. A mi 6/49-es lottónknál egy a 14 millióhoz, vagyis 0,0000071%. Természetesen a hatos találatról van szó, ötösre vagy négyesre már valamivel nagyobb.

Így kell kitölteni

Hihetetlennek tűnhet, de van tuti recept a telitalálatra. Sőt, rém egyszerű: meg kell tenni az összes létező kombinációt! Ez, mai árfolyamon, durván 15 millió euróba fájna. Ennyivel nyerni 5 milkót, amennyi a mostani főnyeremény…, hát, nem az évezred bulija. Persze, ha kerülne egy kretén, aki megjátszaná az összes kombit, akkor a nyereményalap is megcombosodna, de még úgy is csak kábé a pénze felét nyerné vissza; arról már nem is beszélve, ha még másvalaki(k) is eltalálná(k) a hat nyerőszámot, mert akkor osztoznának a nyereményen.

Sokan hosszú évek, évtizedek óta ugyanazokkal a számokkal játszanak, ami azért szamárság, mert, ha eddig nem jöttek be, akkor „rosszak”, és másokat kéne választani. Csakhogy nem mernek változtatni, mert mi van, ha pont akkor fogják kihúzni a kedvenc számaikat? Az tényleg necces lenne, mentálhigiénés szempontból mindenképpen.

Néhány hónapja három számmal is lehet „nyerni”, azaz re tudjuk kuperálni a szelvény árát (4,5 lej). Négy eltrafált számra párszáz lejt csengetnek ki, ami max arra elég, hogy elhívjunk pár havert, haverinát, és alaposan megünnepeljük…, de valójában mit is? Az ötös találat már többet ér, általában 2-300 milliót, régi lejben. Ezzel csak két baj van: egyrészt, valójában nem akkora summa, hogy összeörüljük magunkat tőle, elég hamar a seggére lehet verni, másrészt ehetjük a kefét, hogy mi a túróért nem lőttük be azt a hatodikat is, mert akkor aztán…

Ötös találat

Senki nem érti, még a szakemberek sem, hogy miért, de a gyakorlatban jóval többször van telitalálat, mint ahogy a valószínűség-számítás törvényszerűségei diktálnák. Rejtély, hogy miért, de tényleg így van!

A lottózás olyan, mint a horgászat: nem az a szép benne, amit nyújt, hanem az, amit ígér. Mert, lássuk be: azért a négyötvenért álmodozni egy cseppet hetente, még ha csak néhány percig is, nem olyan rossz befektetés. És – elméletice – olyan is, mint évekkel ezelőtt világgá indult és azóta nem látott jó barát a törzskocsmában: bármikor bejöhet…

ELNÖK A CSÚCSON*

(*Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban, IV. évfolyam, 118. szám)

Megrázó képeket mutattak az egyik hírtévében.

Egy NATO-csúcstalálkozón készült a felvétel, illetve előtte vagy utána. Azt látni, ahogy a tagországok vezetői kis csoportokba verődve beszélgetnek, viccelődnek az épület előtt, vidám, fesztelen hangulatban. Egyszer csak feltűnt köztük egy lesunyt fejű, görnyedt, hátrakulcsolt kezű pacák, aki az erős szél ellenére sem volt borzos. Igen: Basescu! Rossz volt nézni, ahogy kóválygott körülöttük, mint egy frissen herélt kutya, azok meg ügyet sem vetettek rá. Tett néhány félszeg kísérletet arra, hogy odaverődjék egyik-másik társasághoz, de egyszerűen levegőnek nézték. Téblábolt még egy darabig, majd lassan elsomfordált; kábé úgy, ahogy a kutya szokott fülledt nyári estén, amikor senki se hajlandó játszani vele, ezért elvonul az árnyékba, és jobb híján nyalogatja a tökeit.

Biztos sokan átéltek már hasonló szitut; nem túl kellemes. Igen ám, csakhogy velünk a játszótéren történt ilyesmi, amikor kis pucás létünkre próbáltunk bevágódni a nagyfiúk közé, akik a „na, húzz el innen, öcsi!” felkiáltás és egy csattanós tasli kíséretében adták tudtunkra, hogy nem vagyunk (még!) közéjük, közülük valók. Tették ezt azért, mert megtehették, ugyanakkor tökéletesen igazuk volt.

A csúcstalis „nagyfiúknak” is igazuk volt. Nem kergették el ugyan a matrózt, ahogy bennünket a grundos suhancok anno, nem is sapkázták fel, hanem némán, de félreérthetetlenül hozták Trájánka tudomására: semmi keresnivalód köztünk, öcskös!

Basescu nagyon kicsi fiú Európában, ezt eddig is tudtuk. Na de ennyire? Ennyire bizony! Sőt! Sose fog bekerülni a „galeribe”. Figyelem: nem arról van szó, hogy valamiért kiközösítették, ahogy például a csimpánzkolónia tagjai szokták a szerfölött agresszív vagy rühes egyedeket. De az európai vezetők nem tegnap szálltak le a fáról; evidencia számukra, hogy Basescu soha nem tartozott velük egy súlycsoportba, és nem is fog. Mert jellemtelen, mert rosszhiszemű, mert kétszínű. Mert gerinctelen, mert képmutató, mert aljas, mert hazug. Mert „smekker”. És mindezek folyományaként: hiteltelen. Bármit mond, ígér vagy tesz: nem számít. Statiszta. Pária. Európai mércével mérve súlytalan, láthatatlan, akinek még a közelében tartózkodni is zsenáns, derogáló, kellemetlen – akár egy antropomorfizálódott végbélszél, amitől elfacsarodik Európa orra.

Itt az említett videó:
 http://www.youtube.com/watch?v=cvcmzdMYyoM

VÍZIBOC - CSODABOC*

(*Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban)

Csizmát húzok, várj egy cseppet! – szívatja a kismalac a farkast A három kismalac című mesében, amikor időt akar nyerni. Amit a tévében láthattunk, az viszont nem mese: a három vadszamár (Boc, Basescu, Elena Udrea) tényleg csizmát húzott, és az árvíz sújtotta területekre sietett.

Igen, a három vadszamár. Finomabb jelzővel aligha illethetnénk őket, amikor Udrea naccsága holmi zavaros turisztikai stratégiákról kezdett hadoválni a frissen lehajléktalanodott, tökig vízben álló embereknek, a matróz pedig lehordta őket, amiért rossz helyre húzták fel immár elsodort kulipintyóikat a nyomorultak, tanárnőt dorgált, hogy nem biztosíttatta be a házát, majd tett valami homályos ígéretet némi építőanyag kiutalására. Házépítésre már nem, oldják meg maguk. Csakhogy a károsultak zöme idős vagy nagyon idős, ezért kissé szürrealisztikus a kép, ahogy a nyolcvanéves nyanya reggel felpattan, bekapja a protkóját, bedob egy erős feketét, ráküld két energiaitalt, és nekilát kiönteni betonból az alapot…

A mini-szterelnök azonban még őket is le(vízi)pipálta. Ugyanis Saucesti község határában, ahova indult, hírét vette, hogy az emberek nem éppen karneváli hangulatban, tűzijátékkal és ökörsütéssel készülnek ő-boc-sága fogadására. Azaz, ha nem is ég felé meredő kaszák és kapák seregére, de meglehetősen puskaporos hidro-, illetve atmoszférára számíthat. Mit tett hát ez a vízfejű hőscincér, ez a félresikeredett csizmás kandúr, ez a töpörödött törphérosz? Összeszedte a bátorságát, és vállalta a konfrontációt a kétségbeesett, földönfutóvá lett szerencsétlenekkel? Nem, nem, már tisztáztuk: ez nem mese. Azt csinálta, ami elvárható volt tőle: hátraarcot. És amikor egy riporter megkérdezte: mégis hogy teheti ezt az emberekkel, szó nélkül fuck-épnél hagyta.

Bizonyára mindenki ismeri ama, valamilyen csucsutalálkozón készült fotót, amelyen ez az elfűrészelt óriás lábujjhegyen peckeskedik, hogy a mellette állónak legalább a válláig érjen. Nos, a mostani figurája után nem kihúznia kéne magát, hanem össze, olyan, de olyan kicsire, hogy egy ganajtúró bogár fél lábbal is hazagörgethesse jó meleg trágyadombjára.

VÍKEND 2*

(*Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban)

Döntött a tanács: nem lesz Víkend 2 Vásárhelyen, legalábbis egyelőre nem. Pedig csak 11 milkóba került volna (euróban), természetesen hitelből vagy uniós pénzalapokból képzelték el a finanszírozását.

Claudiu Maior alprimár szerint azért lenne szükség a Víkend 2 megépítésére, mert „ezzel nőne a város idegenforgalmi potenciálja, annak árán is, hogy a város tíz évre eladósítaná magát”. Hát hol bujkált mostanáig ez a közgazdasági agytröszt, ez a született marketingfenomén, ez a zseniális válságstratéga? Mert pipepurcnyi kétség nem fér hozzá, hogy csak úgy özönlene ide, Flekkenfalvára a turisták és unatkozó milliomosok siserehada a világ minden részéről, ha megépülne a tudori Víkend 2 a két medencével meg a kosár- és teniszpályával. Arról már nem is beszélve, ha még a főprimár egyik korábbi víziója, a Somostető és Víkendtelep közötti libegő (drótkötélpályás felvonó) is megvalósulna, mert akkor már egyenesen turistaparadicsommá válnánk, Ibizát és a Kanári-szigeteket akár be is ültethetnék pityókával az ottlakók. Aztán a befolyt pénzeket ügyesen reinvesztálnák, és egyre-másra jelennének meg városunkban az aquaparkok, vidámparkok, multiplexek, wellness központok, luxushotelek, kacsalábon forgó paloták, kamatlábon forgó bankok… Forma 1-es pálya épülne a Vácmányon, Disney World Jedden, és a Poklos-patakot nem betonlapokkal fednék be, hanem márványtömbökkel. Akkora lenne a jólét, hogy taxival járnánk autósmoziba, kolbászból lenne a szalonna, méz folyna a csapból, a járdapiskótákat aranytéglákra cserélnék, és a kölköket limuzinnal hordanák oviba. Armani-öltönyös tanárok pezsgőznének délutánonként a főtéri teraszokon, ébenfa padokon ücsörgő, elhízott nyugdíjasok elefántcsont-fejű sétapálcáikkal fegyelmeznék a virágóra körüli narancs- és pálmafákon ricsajozó nimfapapagájokat és kakadukat, és a hidegvölgyi Máriskók golfütővel kergetnék a purdékat a zongora körül, ha nem akarnák megenni a szarvasgombát vagy a kaviárt.

De, ismétlem: döntött a tanács, nem lesz Víkend 2, így a fentiekre még egy cseppet várnunk kell. Azonban kárpótlásul annyi pénzt valahogy kiszoríthatnának, hogy nyissanak még egy állatkertet. Mert hogy lenne kikkel benépesíteni, az már tuti!

VENDÉG A HÁZNÁL

Mandátum nélkül – ez a címe egy ukrán tévécsatorna politikai valóságshowjának, melynek keretében hétköznapi családokhoz költöztetnek be néhány napra közismert politikusokat, hogy kiderüljön: képesek-e megélni a popor szintjén, vagyis tudnak-e luxuskocsik, mentelmi jog, titkárnők és tanácsosok hada nélkül boldogulni a „valós” életben. Az ottlét idejére megfosztják őket képviselői igazolványuktól, bankkártyájuktól, és kötelesek lesznek megoldani az alkalmi családjuknál tapasztalt nehézségeket, valamint részt kell venniük annak rendes hétköznapi tevékenységeiben. Természetesen minden a kamerák előtt zajlik majd.

Ó, hogy miért nem itt nálunk találták ezt ki! Ugyanis a dolog külön érdekessége, hogy a befogadó családok nem választhatják meg, hogy melyik politikust lőcsöljék rájuk, ez majd csak a forgatás kezdetekor derül ki, és visszakozni már nem lehet. Valszeg nem sok férfi játékos prüszkölne, ha, teszem azt, Elena Udreanak kéne mesét olvasnia esténként, esetleg – ha rá tudná dumálni az asszonykát – sikerülne bevenni a nem éppen kamaszlányos cickókkal bíró szőkeséget egy kis közös éccakai hancúrozásba.

A miniszterasszony

Igen ám, de mi van akkor, ha például Teo Trandafir zörget majd be? Arról már nem is beszélve, hogyha Magyarországgal közösen készülne a műsor, és reggel korán a vigyorgó Lendvai Ildikó jelenne meg az ágy mellett egy csésze gőzölgő kakaóval… Brrr!!!

Ugyanakkor, az illető politikus se választhatja ki a neki szimpatikus családot, és ebből adódhatnak a bajok… Emil Bocnak még akkor lenne a legnagyobb mákja, ha valamilyen agrárfemilihez kerülne, ugyanis már többször megcsodálhattuk, hogy milyen pricséput cörán: rutinosabban feni a kaszát, mint ahogy napozni készülő nudista keni a… hasát. Vécé Tudort pedig egy olyan családnál látnánk szívesen, ahol csak az esti kapuzárás után derülne ki, hogy a feleség valójában nincs is elutazva sehova, és a markos parasztlegény nem a fia a házigazdának, hanem az élettársa…

Kényszeredett vigyor

Ami engem illet, én Szász Jenőt, Borbély Lászlót, Cseke Attilát és Tőkést vendégelném meg, így egyszerre. Előbbit hátrazavarnám a kert végébe trágyagilisztát szedni a másnapi márnázáshoz, Borbély kiválogatná a szemetet, Cseke megvizsgálná a disznót, mi ketten Tőkéssel pedig borozgatnánk és honfoglalóznánk reggelig!

SPÓRLÁS

Talán sose volt ajánlatosabb takarékoskodni, mint manapság, amikor TVA-t emelnek, fizetéseket farigcsálnak, és lassan már a szellentést is megadóztatják. Lássunk hát néhány takarékossági tippet…

Mossunk kézzel. Amellett, hogy megspórolunk egy csomó áramot meg vizet, még testmozgásnak is jó. Még több lóvét takaríthatunk meg, ha nem valamilyen drága mosóport használunk, hanem mi magunk főzünk háziszappant avas szalonnából, fáradt olajból, halfejekből, csirkecsontokból. Egy kissé büdösség lesz ugyan a lakásban, de max két hét alatt teljesen ki lehet szellőztetni.

Vegyünk egy malacot, így sose kell eldobnunk ételmaradékot. Amennyiben blokkban lakunk, jobban tesszük, ha kutyának álcázzuk és megtanítjuk ugatni, ugyanis haszonállatot tilos tömbházlakásban tartani. Csak aztán nehogy valamelyik bögöréc szomszéd feljelentsen az állatvédőknél, amikor egy decemberi hajnalon agyonszúrjuk az ugató röfit a porolónál.

Pakoljuk meg a hűtőt könyvekkel, cipőkkel vagy kövekkel, ugyanis kevesebbet fogyaszt, ha tele van, mivel a már lehűlt dolgok is hűtik egymást.

Kislányunknak, kisfiúnknak meséljük be, hogy a mekibe csak csúnya és buta gyerkőcöket engednek be, a sok tévézéstől meg netezéstől olyan kancsik lesznek, mint a matróz, és a kólától csak akkorára nőnek, mint Emil Boc.

A karácsonyt január végén tartsuk, mert olyankor találunk fát ingyen a szeméttárolónál, és a szaloncukor is olcsóbb.

A maxi-taxin 500 lejest villantsunk, általában nem tudnak visszaadni. A taxisokkal már nem megy a csel, mert felváltatják velünk.

Húzzunk egy fagyasztott csirkét a fűtőtest mérőórájára, így annak a hőmérsékletét fogja mérni, nem a szobáét, következésképpen nem számol semmit. Hátránya, hogy egy idő után a csirke elkezd csöpögni, de alátehetünk egy kimustrált lábost vagy bilit. Mindig legyen otthon cserecsirke, amit bevethetünk, amíg az előzőt újra lefagyasztjuk, miután kiolvadt.

Ne a tengerpartról vigyünk haza kagylót emlékbe, hanem a hotelből. De csak akkor, ha befér a bőröndbe, különben baj lehet belőle.

És végezetül: ha be kell feküdnünk a kórházba valamilyen operációra, akkor ne hálapénzzel készüljünk az orvosnak, hanem hálaimával. Ámen!

JELMEZ

Darth Vadernek öltözött rabló állított be egy New York közelében lévő bankfiókba, és követelte a zsetont. Az alkalmazottak elsőre tréfának vélték a dolgot, de amikor – lézerkard helyett – egy pisztoly is előkerült, akkor már szó nélkül engedelmeskedtek. Az egyelőre ismeretlen összegű zsákmánnyal a gonosz Sith-lovagnak sikerült olajra lépnie – közölte a helyi rendőrség, ha nem is pont ezekkel a szavakkal.

A bankrablók világszerte általában valamilyen maszkot viselnek – többnyire símaszkot, de nem ritka az álarc sem -, ez a jelmezesdi azonban új. Mindenesetre reméljük, hogy el fog terjedni, legalább egy kis mókát és színt visz az amúgy félelmetes aktus(ok)ba. Ha valóban teret hódít majd ez a módi, akkor azt a szuperhősök nagyon meg fogják szívni: képzeljük el, ahogy szegény Pókember vagy Batman beállít a bankba egy kis lakáshitelért. Már a bejáratnál szitává fogják lőni őket, és akkor küldhetnek Superman kolléga után, hogy jöjjön és tekerje vissza az időt…

Pókember szomorú, mert a bank elutasította a hitelkérelmét

Az is mennyivel viccesebb lesz, ha majd nem morcos pofájú, borostás talibánok vezetik felhőkarcolónak a repülőt, hanem például Miki egér, Donald kacsa és Plútó kutya, Godzilla kicsinyített mása ideggázozik a japcsi metróban, Zorró és cimborái robbantják fel a spanyol vonatokat, a Mikulás pakolja tele TNT-vel az oklahomai irodaházat, és dalmát kiskutyáknak öltözött csecsen terroristák ejtik túszul a moszkvai színház közönségét. Éjjel majd arra ébredünk, hogy Malacka vagy Füles matat a szekrényben; a buszon Micimackó szabadít meg a buxtárcánktól; Jancsi és Juliska lesz az erdélyi Bonnie és Clyde, és Pinokkió lép meg a verdánkkal. És, ha majd odabent is engedélyezik nekik a jelmezviselést, akkor az ovisokat nem bábszínházba fogják vinni délelőttönként, hanem börtönökbe, mert olyanok lesznek, mint a Disney World kicsiben.

Morcos King Kong-jelmez áruházi lopáshoz

A Parlamentben viszont egyenesen kötelezővé kéne tenni a dolgot! Az lenne csak az igazi, ha a matróz Popeye-ként fegyelmezné a honatyákat, Emil Boc és Elena Udrea Hüvelyk Matyinak, illetve Hüvely Pannának lenne öltözve, az RMDSZ-es csávók hupikék törpikés szerelésben lapulnának, Markó lenne Kuka, Crin Antonescu mint Hamupipőke bájologna, Vécé Tudor pedig Paprikajancsiként kukucskálna be az ablakon.

IWIW

Az iwiw-en az egyik legfontosabb adat az, hogy kinek hány ismerőse van. Én a magam részéről maximum négyszázat tartok reálisnak; akinek ennél több van, az vagy nagyon népszerű figura, vagy nagyon szeretne annak látszani. Természetesen az is számít, hogy mi az illető foglalkozása, mert egy színésznek vagy tanárnak értelemszerűen több ismerőse van, mint például egy éjjeliőrnek. Sokan presztízskérdésnek tekintik, hogy minél többen szerepeljenek a listájukon. Egyszer végeztem egy kísérletet: találomra bejelöltem öt ismeretlent, vigyázva arra, hogy ne legyenek közös ismerőseink, és ők se ismerjék egymást. Az ötből négy kapásból visszaigazolta, hogy ismer…

Ünnepélyes pillanat: a sámán bejelöli a szomszéd törzset

Egy másik lényeges kérdés a fénykép, illetve fényképek. Gyakorlatias emberek egyetlen képet tesznek ki, hogy ismerőseik láthassák: ők ők, és nem valaki mások. Az átlag ennél többet pakol fel, mondjuk úgy öt és tizenöt darab között. Ezeken már szerepelnek a családtagok, barátok, általában nyaralás közben. Igazuk is van, nem azért fizették be a drága külföldi kirándulást, hogy aztán ne tegyék ki a fotókat. Külön kategóriát képeznek a kismamák: van olyan ismerősöm, aki több száz fényképet tett fel a csemetéjéről. Gyakorlatilag a szemünk előtt nő fel a kölök, mivel hetente frissül-bővül az állomány. Frappáns képaláírások segítenek értelmezni a látottakat: Katika hácsizik, Katika pancsizik, Katika vacsizik, Katika pacival, Katika macival, Katika Lacival, Katika szürcsöl, Katika görcsöl…

Timike a nagypapival

Érdekes a Magamról rovat is. Sokan, akiknek még nem teljesen kiforrott a személyiségük, valami gond van az énképükkel vagy csak egyszerűen lusták, mindössze annyit írnak, hogy erről szíveskedjél másokat megkérdezni. Ez tulajdonképpen szimpatikus, mert szolid, szerény lelkületet sejtet. A többség viszont teljesen félreértelmezi a feladatot, és a hobbijait kezdi sorolni, holott mi rá lennénk kíváncsiak, az emberre, és nem arra, hogy mit szeret csinálni. Többnyire ilyesmikkel találkozunk: szeretek kirándulni, tévézni (akkor inkább nézzed a National Geographic-ot, kisanyám!), olvasni, filmeket nézni, a kislányommal játszani, a szeretteimmel lenni, szóval csupa ilyen generálbaromság. Amit igazán szeret csinálni, azt egy se írja ki… Aztán van a harmadik kategória, aki kapiskálja ugyan, hogy miről is van nagyba’ szó, de valamiért nem meri bevállalni a feladatot, hogy magáról írjon, ezért inkább átemel egy vagy több blőd idézetet ismert vagy – minél erősb a sznobéria, annál – kevésbé ismert szerzőktől, és ezzel a dolog el van intézve.

Imádom a nagy műanyag fülcsiket és a Barátok közt-öt. Ínyenc is vagyok

A Beszélt nyelvekhez mindenki beírja a magyart, aztán azokat a nyelveket, amelyekről azt hiszi, hogy azokat is beszéli, majd következik két-három vicces; a baszk, a türkmén és az eszperantó a favorit; nem tudni, miért pont ezek. És néhány kivételtől eltekintve mindenki beírja, még értelmes emberek is! Egyszerűen felfoghatatlan, hogy miért.

Ilonka néniék kipróbálják a Csajok és pasik alkalmazást

Az Állatokkal is szeretünk poénkodni, rendszerint mindenkiből kikönyököl a mókamiki, amikor ezt a rovatot tölti ki: a szomszéd macskájától kezdve pókokon át egészen a zokniig terjed a skála.

Gézuka, a kis rosszcsont

 Aztán van olyan is, hogy Véleményezés. Vagyis beírhatjuk, hogy X.Y. szerintünk mennyire humoros, mennyire kedves, mennyire jó szakember vagy mennyire „van képben”. A véleményezés anonim, tehát az illető nem tudja meg, hogy ő ki vagy kik szerint bunkó, rusnya, képmutató és kiállhatatlan, csak azt, hogy az. Igen ám, de az emberben felvetődik a kérdés: mi van, ha valahogy mégis megtudja? Ezért olvas mindenki csupa kedvező véleményt magáról az iwiw-en.

Egyesek unaloműzésre használják az iwiw-et. Így fordulhat elő, hogy virágárus Jócka is fenn van az iwiw-en, de már rég megpusztult emberek is, mint Elvis Presley vagy Ceausescu. És a dolog itt nem áll meg: engem valamelyik nap bejelölt egy Belphegor nevű ló.

Jóckának 1085 ismerőse van az iwiw-en. Neki elhiszem. Pedig ő azt se tudja, hogy isszák vagy isszák... Na, egésséget!

CELEBTELENSÉG

Itt állunk, ha - az E-ON-nak és Energomurnak „hála” - megfürödve nem is, de celebtelenül, mióta az egyetlen transzilván híresség, Erdély popdívája, a parasztnapok hangulatfelelőse, az udémérés kampányok ügyeletes csalogánya elszerződött a Budapesti Operettszínházba. Szemét tápos banda, azt az egy árva erdélyi celebet is elcsaklizták tőlünk! De még mielőtt valaki kárt tenne magában nagy bánatában, vizsgáljuk meg egy cseppet az odaátiakat, kategóriákra bontva, hogy lássuk, van-e okunk irigykedni.

Kreténceleb. A kreténceleb vagy híres hülye abból él, ráadásul jól, hogy idióta. Nincs sok belőlük, de annál idegesítőbbek. Az all time dobogós trió: Fekete Pákó, Kiszel Tünde és Győzike.

Modellceleb. Lehetnek beszédhibásak, mint Bódi Sylvi, beszédközponthibásak, mint Zimány Linda, az a lényeg, hogy olyan feszes legyen a seggük, mint egy túlfújt guminőnek, sárgadinnyényi műdudáik minden lépésnél legalább hármat liftezzenek, és túlszilikonozott szájuk alapjáraton is csücsörödjék. Ők a bulvársajtó kedvencei, már az is címlaphír, ha valamelyiküknek kilazul egy szempillája, vagy elcsúszik a taknyán.

Az egyik díszpéldány:

http://www.youtube.com/watch?v=e0bSdNjZauo&feature=related

Énekesceleb. Bárki, akinek a fényképét nem ismeri fel a vírusölő, nem kapja be reflexből a mikrofont, illetve annak jó végébe tátog, és pár hét alatt betanítható neki az egyet jobbra-egyet balra koreográfia, automatikusan énekescelebbé válik.

Színészceleb. Ebből sok van. Legcelebebb a szappanopera-színészceleb, de az egyszerű mezei színészeket is előszeretettel hívják mindenféle bóvli műsorokba. Ennek feltehetőleg anyagi okai lehetnek, mármint annak, hogy elvállalják; még olyan nagyszerű színészeket is megfőztek a Vacsoracsatába idétlenkedni, mint Reviczky Gábor vagy Bodrogi Gyula. Szerencsére vannak kivételek is, például sose láthattuk Cserhalmi Györgyöt lecsót kotyvasztani vagy Eperjes Károlyt Activityben bohóckodni.

Penészceleb. Ebbe a kategóriákba olyan lejárt szavatosságú hírességek tartoznak, akiket már csak szívatásból sztárolnak: Pataky Attila, Karda Bea, Szandi, Kozsó, Komár Laci stb. Valamennyire szórakoztatóak, mert nem veszik észre, hogy a többiek nem azon röhögnek, amiket mondanak, hanem rajtuk.

A hiú Szandi naponta kétszer arcot cserél

Sportolóceleb. Velük mindössze annyi a baj, hogy mindig csak a jópofáskodó „dumagépeket” szerepeltetik, akik hajlandóak csótányt enni vagy szafari-realityben poén(talan)kodni (Bárdosi Sanyi, Fekete László stb.). Érdekes, hogy az évek óta az angol bajnokságban játszó Gera Zoltánt, a kiváló úszó Cseh Lászlót vagy a nemrég fiatalon elhunyt, kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok Kolonics Györgyöt sose látjuk, láttuk gagyi vetélkedőkben böszmélkedni.

Fekete Laci bekészül az erős emberek limbóversenyén

Ilyen-olyan celeb. Az ilyen-olyan celebek valójában hozzánk hasonló, közönséges halandók, akiket a kereskedelmi csatornák „csináltak meg”. Sztárfodrász, sztárszakács, sztártáncos, sztármentalista, sztárjósnő, sztárfogász, sztárszilikonász…, minden van, épp csak sztárolvasztár nincs. Valószínűleg egyikük sem jobb, tehetségesebb a többi, szakmabeli társánál, egyszerűen mákjuk volt, hogy valamiért pont őket tippelték ki.

Mivel is lehetne sommázni a leírtakat? Talán egy ismert idézettel: „Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.” Hogy ezt ki mondta? A fentiek kevésbé híres kollegája, a Kr. e. 4. században élt kínai filozófus, Lao-celeb.

VALAKI BETEG*

(*Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban, IV. évfolyam, 147. szám)

Egy friss kormányhatározat szerint a százötvennél több ággyal rendelkező kórházak augusztustól alkalmazhatnak fodrászt, cukrászt és szakácsot. Viccnek tűnhet, de nem az.

A hazai ispotályok állapotát illetően feltehetőleg mindenki képben van: rideg, huzatos kórtermek, málló vagy már-már leszakadással fenyegető mennyezetek, penészes falak, gyógyszerhiány (lassacskán már nem csak orvosságot kell magával vigyen a beteg, hanem gumikesztyűt és műtőcérnát is), használhatatlan budik és budiszagú kagylók. Télen meg kell fagyni, nyáron meg kell fulladni, a kajáról pedig csak annyit, hogy a beteg több kalóriát használ el az étkezőbe menet és jövet, mint amennyit a vacsora fedőnéven felkínált moslék tartalmaz.

Mekkorát fog változni a betegek élete most, hogy lesz fodrász, szakács és cukrász! Mari néni eztán nem azon fog filózni, hogy vajon sikerül-e a másnapi gyomorműtétje, vagy hogy egyáltalán felébred-e még utána, hanem azzal lesz elfoglalva, hogy milyen frizurkát varázsoltassan a búrájára a klinikai Figaróval. És, mialatt betegtársai sorukra várnak a fodrászműhelyben, a cukrász segítségével összeütnek majd egy kis aranygaluskát vagy csörögét hazulról vitt lisztből, tojásból. A szakács megválasztásánál nem árt körültekintenők lenni; semmiképpen sem javasolunk francia séfet, ugyanis krumpliból meg káposztából még ők sem tudnak gasztronómiai csodákat létrehozni. Annál inkább kínai szakácsot, aki a folyósokon futkorászó patkányokból, falrepedésekből kikacsintó csótányokból, kukák körül szaglászó kóbor ebekből guszta étkeket rittyenthet majd uzsonnára.

Sőt, nem kéne itt megállni! Nyissanak bjúticentert is: masszázsszalonnal, szoláriummal, manikűrrel, pedikűrrel; lenne fitness, wellness, herpesz. Még akár vidámparkot is építhetnének a kórház parkolójában, szellembarlanggal, óriáskerékkel, frissen műtött betegek számára vízszintes hullámvasúttal. Csupa móka, kacagás!

Hogy mindezt miből finanszíroznák? Például lecserélhetnék az aneszteziológusokat hivatásos mesemondókra. Mennyivel szebb lenne a Csipkerózsikától álomba szenderülni a bypass-műtét előtt, mintsem intravénásan befecskendezett szedatívumoktól, pláné, ha a befejezést már nem hallaná az ember: itt a vége, fuss el véle!